Leszúrta a főbérlőjét egy budapesti férfi, majd kutyájával együtt gyújtotta rá a házát

Leszúrta a főbérlőjét egy budapesti férfi, majd kutyájával együtt gyújtotta rá a házát

Nem jutottak egyezségre a lakbér miatt, ezért leszúrta a főbérlőjét egy 28 éves férfi a fővárosban. Lezárták az ügyet.

2019. január 28-án 16 óra 9 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy VII. kerületi lakásból füst árad, a kiérkező tűzoltók az oltás közben egy elszenesedett holttestet és egy elpusztult kutyát találtak. A lakás padlóján és falán pedig vérnyomokra lettek figyelmesek. "A helyszíni vizsgálatok megállapították, hogy a 49 éves férfi halálát idegenkezűség okozta, majd a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök 20 percen belül elfogták azt a 27 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta az elhunyt szobáját." - írja a police.hu.   

A nyomozók az akkor 27 éves férfi szobájában véres ruhákra és egy véres késre bukkantak. "A nyomozás adatai szerint az elhunyt férfi egy héttel korábban két szobát adott ki a sátoraljaújhelyi B. Jánosnak és a férfi három ismerősének, akiknek a beköltözést követően fizetési nehézségei támadtak. A 27 éves férfi január 28-án délelőtt fizetési haladékot akart kérni a főbérlőtől, aki azonban ragaszkodott a bérleti díj kifizetéséhez. A főbérlő azt mondta az albérlőnek, hogy amennyiben nem fizetnek, ki kell költözniük a lakásból. Az egyezkedés ezután veszekedéssé fajult, és B. János a 49 éves férfit először egy késsel többször megszúrta, majd megfojtotta. A főbérlő holttestét ezután B. János behúzta a szobájába, majd a férfi kutyáját is a szobába csukta és felgyújtotta a lakrészt." - írják a közleményben.

B. János azóta is előzetesben van, ellene emberölés bűntett és állatkínzás bűntett miatt emelhetnek majd vádat.

Címlapfotó: 123rf.com/illusztráció

Admira